Ovis Jóga Tábor 2019. Fót Beszámoló 4. nap

Ma reggel is kb. 1 órát színeztünk, puzzle-okat raktunk ki, volt, aki szerepjátszott, épített kockákból és fa építőelemekből, míg összegyűlt a gyereksereglet. Majd 45 perc játszótér következett hinta hegyekkel. A mai nap játszóteres csúcspontja a villamos megmászása volt – 1-2 gyerek magától felküzdötte magát, és persze egyre többen jöttek, hogy szeretnének felmászni, úgy hogy tanultunk biztonságos mászást, hogy hogyan kell egyszerre használnunk a kezek-karok és a lábak izmait. Mindenki nagyon boldog volt, aki így először életében mászott fel sikeresen a villamosra. Megbeszéltük azt is, hogy egyelőre csak akkor másznak ilyen magasra, ha anya vagy apa ott van, és vigyáz rájuk, hogy le ne essenek. Lefelé lekapdostam őket, mert hirtelen mindenki nagyon éhes lett :) 10:00-kor már a tízórainál ültünk. Ma közkívánatra májkrémes burgonyás kenyeret ettünk paprikával, paradicsommal, uborkával. Lea lyukacsos sajtot és uborkát volt hajlandó enni, pedig a maci sajtot is ajánlgattam már, láttam rajta, hogy fáradt, és nagyon kellett, hogy egyen vmit, hogy legyen energiája a naphoz. Lyukacsos sajtot így aztán mások is kértek :) Amíg összepakoltam a tízórai után, szabad játék következett. Mikor végeztem a pakolással, csatlakoztam a lányomhoz és a gyerekekhez. Olyan béke és harmónia csücsült a termen és a gyerekeken, olyan szépen játszottak, áramlott az egész, tökéletes együttműködésben, gördülékeny kommunikációval, mintha angyalok serege szállt volna alá - egyszerűen nem volt szívem megzavarni az idillt. Inkább én is beálltam Iza mellé puzzle-t rakni, a lányom is ott színezett elmélyülten a kicsik között.
Minden nap úgy kezdtünk jógázni, hogy megvártam, míg a gyerekek elkezdenek jönni, hogy mikor folytatjuk már a jóga kalandunkat? Ma is eddig vártam, ez a pillanat az idill miatt egy fél órával később érkezett el, de elérkezett :) És ha már egy gyerek megkérdezi, csőstül jönnek a többiek :) Ebből biztosan tudom, hogy tetszik a gyerekeknek, amit megálmodtam nekik :)
Ma a dzsungelben folytattuk utunkat. Búcsút vettünk a kedves tigristől, aki olyan jó kis akadálypályát épített nekünk, köszönetképpen megcsináltuk mind a tigris ászanát. Aztán hátunkra kaptuk a hátizsákunkat, és dalra fakadva meneteltünk a dzsungelben. Mikor elfáradtunk, mert pl. Lilikét az óvó néninek már fel kellett vennie az ölébe, szóval akkor leültünk pihenni egyet, eszegettünk, iszogattunk, Timi vállalta az őrködést, mert ugye a dzsungel veszélyes hely, tele van veszélyes ragadozókkal.
És valóban, egyszer csak sziszegést hallottunk, és egy óriási kobrát pillantottunk meg, de akkorát, hogy ilyen nagy kígyót még életünkben nem láttunk. Meg is ijedtek többen, voltak, akik le akarták lőni a kígyót, de az óvó néni emlékeztette a gyerekeket, hogy nem mindig az erőszak a megoldás, és egyébként is, ez egy királykobra, és a királykobrák csak ritkán támadnak emberre, nem úgy, mint a pápaszemes kobra, az sokkal kockázatosabb ilyen szempontból. A gyerekek hallgattak az óvó nénire, és összebarátkoztak a királykobrával, még meg is etették. Hálából a királykobra elmesélte, hogy ő annak a hatalmas királykobrának az egyenes ági leszármazottja, aki Buddha felett fogta fel az esőt a Bódhifa alatt, mikor Buddha megvilágosodott. Megkérdezte a királykobra a gyerekeket, hogy tudják-e, ki is volt az a Buddha?
A gyerekek nem tudták, úgy hogy a királykobra elmesélte, hogy réges-régen Indiában született egy ember, aki nagyon szerette volna megtudni a boldogság titkát. Rengeteget meditált a jógikkal, sanyargatta a testét, nem evett, alig ivott, folyton meditált, akkora haja és szakálla nőt, mint kender, és a körmei olyan nagyon lettek, hogy karmokká söndörödtek. Buddha rájött, hogy nem ez a jó út, mert a teste így sovány lesz, beteg és gyenge, ezért elkezdett jól bánni a testével, és úgy folytatta a meditációját a szent fügefa, a Bódhifa alatt, az arany közép úton járt, és így sok-sok meditációval rájött ő is arra több év alatt, amit mi is olvastunk a mesekönyvünkben, hogy az embereknek Varázsfelhője van, és elkezdte látni Csodaországot, azt mondjuk, hogy megvilágosodott. No ez a megvilágosodás nem azt jelenti ám, hogy felkapcsoltak egy villanykörtét a fejében! ;) Hanem hogy elkezdte látni az aranyszálakat mindenütt, az emberek energiáit is látta, látta, hogy milyen szépek, és hogy mind testvérek vagyunk, mint amiről a könyvben is olvastunk. Meg is mutatta a királykobra képeken, hogy hogyan néz ki a 7 csakra az embereken, melyik milyen színű, formájú, és milyen az auránk. A gyerekek rakták sorba a csakrákat színük szerint, meg is állapítottuk, hogy minden ember varázsfelhője a szivárvány színeiben pompázik :) Buddha története után a kígyó felajánlotta, hogy elviszi a gyerekeket a Bódhifához, ami alatt Buddha megvilágosodott, és így is lett.
Az állatkölykök felcsimpaszkodtam az óriás kobrára, aki elsiklott velük a Bódhifához. Ott arra biztatta a gyerekeket, hogy öleljék meg ezt a 2000 éves fát, és érezzék meg az energiáját. Azt is javasolta, hogy ha már visszamentek Magyarországra, és olyan helyen járnak, ahol találnak egy szép szimpatikus fát, nyugodtan öleljék meg, vagy csak ücsörögjenek egy kicsit a fa tövében, hátukat a fának vetve, mert az is nagyon sokat segít, hogy kapcsolatba kerüljenek a varázsfelhőjükkel. Az egyik gyerek hirtelen ötlettől vezérelve felmászott a szent Bódhifára, aki ezt egyáltalán nem vette zokon, és jókedvűen pózolt az egész csapattal :) Ez után a királykobra a sasokat akarta hívni, hogy repítse el a gyerekeket Rishikesh-be, a jóga fővárosába, de a gyerekek még a dzsungelben szerettek volna maradni. Búcsút vettünk a királykobrától, megcsináltuk a kobra ászanát köszönetképpen, sziszegtünk is hozzá.
Alig tűnt el a királykobra a dzsungel sűrűjében a szemünk elől, egyszer csak hihetetlen visítozás, makogás támadt a körülöttünk, és majmócák tűntek fel mindenütt, hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel csenték el az ennivalónkat, a hátizsákjainkat, és még ki is nevettek minket. De aztán a kíváncsiságuk csak erősebb volt, és megkérdezték ők is, kik vagyunk és honnan jöttünk. Aztán azt mondták, ha hajlandóak vagyunk az ő istenükhöz imádkozni, akkor játszanak velünk egy fogócskát, és még az indákon is meglóbáznak minket. Hát, belementünk. Megmutatták nekünk az istenük, Hanumán, a majomisten képét. A gyerekek rácsodálkoztak, hogy Hanumán félig ember, félig majom. Megbeszéltük, hogy ő egy félisten, Indiában sok ilyen félistent tisztelnek, és Hanumán mind közül a legbátrabb és legsegítőkészebb. Együtt állítottuk fel az oltárt, a gyerekek mondták, mi kell hozzá. A majmócák elkezdték előénekelni nekünk a mantrát, a „Om Ham Hanumaté Namaha”-t, és sorban bekapcsolódtak a gyerekek is :) Aztán jöhetett a majmos fogó. Akit elkaptak, majmócaként, rogyasztott térdekkel, nagy terpesszel, majom mancsállásban várta, hogy kiszabadítsák. A fogócska után a majmok a kókuszpálmákról kókuszdiókat hoztak a gyerekeknek, hogy szomjukat oltsák. Azután jöhetett az indákon lógicsázás. Végül a majmok még denevér barátaikat is odahívták, mindenki megnyugtatása után, miszerint egyik denevér barátjuk sem vérszívó denevér ;) Mindenki csüngött hát boldogan együtt a denevérekkel. Itt fejeződött be mai jóga kalandunk, egy szép OM-al és kis ajival zártuk a foglalkozást :)
A gyerekeknél folyamatos az áttörés. Nem győzöm jó karma kövekkel jutalmazni őket. Lea ma leállt a hisztivel a reggeli nehéz kezdés után a nap hátralevő részére egy jó karma kőért. Az egyik kislány ma először önállóan ki mert menni a WC-re az én felügyeletem nélkül, ő is nagy örülést, gratulációt kapott, és egy jó karma követ. A fiúk minden nap lovagok már, és előre engedik a hölgyeket, mindennemű figyelmeztetés nélkül, napi 1 jó karma kőért cserébe. Ma már mindenki jött segíteni az étkezéseknél , jó kövecskék fejében:) A gyerekek bocsánatot kérnek egymástól, ha kell, vigasztalják egymást, ha kell, felszólítás nélkül. És csak 4 napot töltöttünk együtt, és ismerkedtünk a jóga útjával gyereknyelven, mesés kalandokba szőve…
Elképesztő belegondolni, hogy ha minden családban tudatos spirituális érzelmi nevelés folyna az első pillanattól, ha ez lenne a menő, a társadalmilag elfogadott és támogatott, és nem csak a ritka kuriózum, és pláne ha nem csak a családokban, de az iskolákban és óvodákban is, akkor hová juthatna el az emberiség… Gondoljatok bele egy pillanatra… Ugye?... Elképesztő lenne… egy generáció alatt megváltozna a világ, de nagyon…
Gyorsan ügyesen együtt az asztalra rittyentettük az ebédet, mert már nagyon éhesek voltak a gyerekek. A májgombóclevest vegyesen fogadták, de a grill csirkecomb rizibizivel elég menő volt.
Csendes pihenővel folytattuk. Egy fejezet Varázsfelhő-s fejezet után próbáltam nyugton és csendben tartani a gyerekeket, fejsimivel, hátvakargatással, REIKI-zéssel, propriceptív nyomatékkal, azzal, hogy meditálok, és küldöm a nyugalom felhőit mindazokra, akiknek szükségük van most alvásra. Végül ma csak Lili, Bálint és Zohara aludtak el, a többieket egy fél óra után kitereltem az étkezőbe, és miután együtt elpakoltuk az ebéd maradványait, nekiláttunk a krepp bogyóképünknek.
Nándi bengáli tigrist készített, Gergő eget és napot, Timi naplementét, Lea szivárványt és szívecskét, Emma fákat, Iza virágot, Milán belekezdett a papír gombolyításba, de feladta, azt mondta, talán holnap – fáradt volt már ő is.
14:30-kor kezdtem ébresztgetni a többieket is, de Lili egészen az uzsiig, 15:30-ig aludt, szegénykém már egész nap rettenetesen fáradt volt.
Nem is tudom, hogy lehetne az ovisokkal ezt jobban csinálni. Max. 3 napos tábor? Vagy csak heti 1, 1 vagy fél napos foglalkozás sorozat? Az talán nem merítené ki őket. Hisz rengeteg az inger, az izgalom, de nem alszanak, nem tudnak/nem akarnak kikapcsolni, nehogy kimaradjanak valamiből :)



Kövess minket a Facebook-on!